2022. május 31., kedd

Földi élet kezdete / Világkorszakok 8. rész.


 Földi élet kezdete / Világkorszakok 8. rész.

Negyedik világkorszak - Madáremberek kora ll. rész.




Mikor a hangyaemberek újjáépítették a holdat méreteiben nagyjából az előzőhöz igazították némi eltéréssel.
Nagysága körülbelül a napunk négyszázada, távolsága a földhöz képest szintén négyszázada a naptávolság átlagának. Ez egy kódolt üzenet, ami jelzi, hogy a hangya-emberek voltak az első civilizáció a földön.
Tökéletes arányaihoz nincs hasonló a naprendszerünkben, de még a galaxisban sem. Miután a hangyák túléltek három tömeges kipusztulással járó eseményt - miközben vérvonaluk majdnem eltűnt - eleget tanultak az élet törékenységéről. Megtanulták, hogy a túlnépesedés önmagukra jelent fenyegetést, így jelentősen lelassították
reprodukciójukat. Megértették azt is, hogy a Csillagvének védelme nélkül elpusztulnának.
Mivel közös Lélek-tudaton osztoznak mátrixukban így mindannyian ennek az egyes képviselői lehetnek.
Mindezen okok végett és attól függetlenül, hogy mesterségesen szaporodtak - az együttérző lélek
éterikus teremtési fázisa segítségével továbbfejlődtek és újra hozzáigazodtak a kozmikus rendhez.
Így a harmadik alkalommal is visszakerültek a csillagtanácsba. A Csillagtanács minden fajnak felajánl új lehetőségeket, hogy átformálják viselkedésüket.
(mostani emberiség?)

Ez alatt az alsó urak a lenti világokban folyamatosan növelték reptoid és insectoid hibridjeik populációját.
Viszont limitált elérésük volt új lelkekhez, ezért a meglévőek hasadtak gyengébb énekre.
Csillagkapukat kezdtek építeni, hogy új, erőteljes lelkeket importáljanak általuk kontrollált távoli csillagrendszerekből. A felszínről viszont érzékelhetőek voltak ezek a féreglyukak és könnyedén deaktiválták - megszakítva ezzel az esetleges migrációkat.
A Csillagvének Tanácsa nem hagyta, hogy további erők csatlakozzanak az alsó urak seregeihez az alvilágban.
Mivel sem számban, sem erőben nem értek fel a sötét urak a Csillagtanács erőivel. Néhány sikertelen próbálkozást tettek a naprendszerben lévő csillagkapuk elfoglalására, majd feladták és taktikát váltottak, mivel rájöttek direkt összeütközésben nem bírnak a csillagflottával. Így elrepültek a Marsra és a Maldekre (azóta aszteroida öv) és ott is bázisokat hoztak létre.
Víz és élet elemi szinten volt ezeken a bolygókon. Csillagkapukat építettek és lelkeket importáltak.
Így indult a csillagkapuk háborúja, mely átterjedt az egész naprendszerünkre és számos galaxisra.
A csatatér nagyobbik része a földön volt.
A Csillagvének is bázisokat hoztak létre a Marson, hogy megakadályozzák az alsó urak dominanciáját azon a bolygón. Bár a sorban rákövetkező bolygón, melyet Maldek, Malkut, Apollyon néven ismertek megőrizték dominanciájukat.
A Terjeszkedés millió évekig tartott, egyre több és több entitás inkarnálódott az említett két bolygóra.
A védelmező és betolakodó csillaghajók közti harcok egyre sűrűbbek és egyre hevesebbek voltak.
Az Archonok erőteljes csillagflottákat építettek bolygóikon és a föld meghódítására pályáztak.

Mindezen közben a földön teljesen kifejlődött és elterjedt az intergalaktikus civilizáció. A gyíkemberek és a madáremberek voltak a gondviselői ennek a földön valaha létezett legmagasabb civilizációnak. Megszelídítettek hatalmas dinoszauruszokat, melyeken lovagoltak, vagy repültek, vagy éppen nagy léptékű építkezéseknél alkalmaztak.
A spirituális központokat Csillagvének látogatták és ott tanítottak, valamint fenntartották a Kozmikus Rendet, a gyógyító energiákat szent örvényekkel és ceremóniákkal.

Földi élet kezdete / Világkorszakok 9. rész.

 Földi élet kezdete / Világkorszakok 9. rész.


Negyedik világkorszak - Madáremberek kora lll. rész.





Millió éves tervezés, felkészülés és gerillaharc után az alsó urak következő fokozatra kapcsoltak és átfogó támadást indítottak a föld ellen az Apollyonról kiindulva. A támadás élét egy gigantikus mesterséges hold adta, mely anyahajóként szolgált. A Csillagtanács felkészült, hogy szembeszálljon velük és megvédje a földet.

Az első támadás a holdra mért masszív nukleáris csapásból állt, hogy végre elpusztítsák a fejfájást okozó hangyák otthonát. Viszont a hangyák tanulván az előzőekből belekalkulálták a tervekbe egy esetleges újabb csapás elviselését és a megerősített szerkezet ellenállt az első becsapódásoknak, mire megérkezett a csillagflotta és visszaszorította a támadó seregeket.

Az Archonok holdja/vezérhajója nagyobb volt, mint a hangyák által készített hold. Pályára álltak vele a föld körül. A föld körül pályára állt szatellit veszélyes távolságba került a földhöz- óriásinak látszott, eltakarta az eget és a napot. Terrorizálta a földi életet elviselhetetlen hanghullámokkal, erőteljes mágneses hullámokkal - kataklizmákat és pánikot okozva. Az újonnan érkezett gyalogság kapcsolatba lépett az alsó világokban lévő urakkal. Ez a döbbenetesen kritikus helyzet fenyegetett minden spirituális fejlődést a földön - kilátásba helyezve, hogy esetleg az archonok dominanciája győz.

Néhány formális figyelmeztetés után a Csillagtanács úgy döntött, hogy a hajó elpusztítása a kisebbik tragédia mintsem az továbbra is a földet terrorizálja. Viszont a felrobbantása még nagyobb katasztrófát okozott volna, mint a lezuhanása. Így a lezuhanás mellett döntöttek és azt egyenesen a sötét urak földalatti bázisa fölé irányozták be.
Ez a gigantikus kataklizma mely a ma általatok Északi Atlanti Óceánnak nevezett hely keleti részén következett be okozta a következő tömeges kipusztulást.
Majdnem teljesen eltűntek a dinoszauruszok és hüllőfélék.
Minden földrész nagy sebességgel távolodni kezdett egymástól - ütköztek egymással, rengésekkel, kitörésekkel.

Ezzel a közbeavatkozással megakadályozták az archonok földi invázióját, viszont a Maldeken még mindig hatalmas, növekvő populációjuk volt.
A Csillagvének tudták, hogy csak idő kérdése mikor állítanak fel egy új sereget.
Hogy megmentsék a naprendszert semlegesíteniük kellett a bukott lelkek seregét és a csillagkapukat.
Egy komoly és ritka döntést hoztak meg az univerzum történetében: elpusztítani a Maldeket, hogy a naprendszer spirituális tudatosságát megmentsék.
A Tanács feláldozta az Apollyont, mely felrobbant és a mostani aszteroida öv lett belőle.

Földi élet kezdete / Világkorszakok 10. rész.

 Földi élet kezdete / Világkorszakok 10. rész.


Ötödik világkorszak - Sasquatchok kora l. rész.






A Maldek felrobbanása jelentős meteoritzáporok hullámait okozta, melyek elérték hosszú időn át a földet is - az életviszonyokat veszélyessé téve.
Ezek a becsapódások és a porfelhők melyek elhomályosították az eget újabb lehűlést és eljegesedést hoztak. A Csillagvének visszavonultak föld alatti világukba Agarthára, mivel több felszíni városuk megsemmisült.
A csillagkapukért vívott háború végével a naprendszerünket fenyegető veszély elhárult.
A Föld lelke megtapasztalta az idegen megszállás okozta fenyegetést és veszélyt. A kollektív tudatosság megtanulta, hogy az együttérzésbe beletartozik a gyengébb lelkek és fajok megvédése.
A Madár-Emberek érzelmileg érzékenynek lettek alkotva, hogy együttérzést és szánalmat érezzenek.
Szükség volt egy hibrid fajra kik itt élnek és meg is védik anyabolygójukat. Legyenek spirituálisan magasan fejlettek, nagy pszichikai és fizikai erővel rendelkezzenek. Alkalmazkodjanak mindenféle körülményekhez, harcoljanak veszélyes erőkkel - szeressenek és védjenek meg minden életformát.
Gyakorlatilag a Csillagtanács Őrzőinek földi képviselői formálódtak, kik célja a kollektív spirituális tudatosság növelése volt a dharmikus evolúció megértéséhez.
A földi életformák alkalmazkodtak a hidegebb klímához - melegvérű fajok alakultak ki szőrös bundával. Emlősök osztályai kezdtek sokasodni és ellepni a földet egyre változatosabb formában.
Sok millió év után az emlősök százezrei közül a legfejlettebb és intelligensebb az óriás lemúrok faja lett, ők lettek kijelölve a következő hibridizáció alapjául.
Plejádi és Nagy Medve csillagképből származó DNS-ekkel kiegészítve létrehozták a Sasquatchokat Agartha földalatti templomaiban. A Sasquatch elnevezés a Salish törzstől származik, ők mindig is ismerték a Sasquatchokat.
A Sasquatchok spirituális küldetése a gondviselés és védelmezése minden életformának.

Kamooh:
"Mindazon hibridek közül, kik létre lettek hozva a földön mára csak az én népem, néhány madárember(őrangyal formájában) és az Elementálok maradtak hűek eredeti spirituális küldetésükhöz. Reméljük ti emberek is csatlakoztok hozzánk és újra beléptek a Csillagtanácsba. Sasquatch népem Agarthában lett létrehozva durván ötvenmillió évvel az emberiség előtt.
Azon a földrészen kezdtünk élni, melyet ti Mu illetve Lemúriaként ismertek.

"Biztosítottuk a naprendszert, rendet teremtettünk a Marson, megtisztítottuk az alsó világok nagy részét az alsó uraktól. Segítettünk újjáépíteni az intergalaktikus helyőrségeket a földön együtt idősebb testvéreinkkel a hangya-emberekkel, gyík-emberekkel, madár-emberekkel.
Velük együtt mi is a csillagtanácsban ülünk és jó viszonyban vagyunk velük, anélkül hogy belügyeikbe beleavatkoznánk."

"A legmagasabb szintű békés, intergalaktikus civilizáció virágzott fel a földön ekkortájt, számos interdimenzionális látogatóval különböző csillagrendszerekből.
Csillagkapukon át közlekedtek csillaghajók, hogy a Csillagtanácsban ülésezzenek, maga a Föld mintapéldája volt a harmonikus fajok-közti csillagcivilizációknak."



Egy tibeti kolostorban őrzik ezt a Yeti/Sasquatch fejtetőt és kezet.
 Eddig titokban tartották, nemrég engedték egy újságírónak, hogy lefotózza.
A szerzetesek fejlett spirituális lényekként tisztelik őket.


Földi élet kezdete / Világkorszakok 11. rész.

 Földi élet kezdete / Világkorszakok 11. rész.


Ötödik világkorszak - Sasquatchok kora ll. rész.


Az Annunakik.




Ott tartottunk, hogy a legmagasabb békés intergalaktikus civilizáció virágzott ki a földön. A Sasquatchokat mint Erdő-népét, vagy Vadon-népét ismerték kik szabadon barangoltak az ősi környezetekben mintsem városokban tömörültek volna és csak egy kiválasztottat küldtek maguk közül a Csillagtanácsba. A hangya-emberek jobbára a holdon éltek és egy páran az alsó világokban, amit újra elfoglaltak a Gyík-emberekkel kiket kijelöltek őrzőknek a föld alatt és az űr határán.

A Madáremberek adták a populáció zömét a több száz intergalaktikus városban a földön. Ők voltak kijelölve, hogy felügyeljenek minden életet a föld felszínén és a belélegezhető atmoszférában. Felügyelték a csillagkapukat, a ki és bejövő lelkeket. A valaha-legjobb felvigyázói voltak a földnek.

Abban az időben a Madáremberek egy bizonyos csoportja igen önhitt lett és többre tartotta magát a többi intelligens életformánál. Úgy állították be magukat, mint a legfejlettebb fajt a földön és szerették volna kiterjeszteni felügyelőségüket az egész naprendszerre. Irigyelték a Hangyaemberektől a holdjukat és úgy tervezték, hogy építenek egy sajátot.
A királyságaik közül úgy kétszázan közös petíciót nyújtottak be a Csillagtanácsnak egy második, nagyobb hold építésére. A Csillagvének mérlegelték, hogy egy újabb hold felborítaná a földi élet egyensúlyát.
Így a madáremberek módosították kérvényüket és egy a napot védő hold építését javasolták.

Mivel ez a hatalmas anyahajó a naprendszerben keringene így nem jelentene fenyegetést a föld számára, ezért jóváhagyták az építést.
Ebből már a kezdeteknél egy vita kerekedett a Hangyaemberek és a Madáremberek közt.
Az előbbiek ugye azt az alapanyagot használták holdjukhoz, melyet a földalatti járatok kiásása közben nyertek. Nem tartották elfogadhatónak, hogy ők bányásszák ki az ásványokat a Madáremberek számára, kik megvetették az alsó világokat. Ezt követően a madáremberek királyai bepróbálkoztak a Sasquatchoknál és sorban másoknál is, de mindenhol elutasításra találtak.
Így elég lassacskán épült az új hold mégis tovább mélyítette konfliktust, ahogy egyre nagyobb alakot öltött az égen. A Madáremberek királyai végül támogatóra leltek az Archón alsó urakban és egyesítették csapataikat.
Az Archónok felfigyeltek rá, hogy ezt a műveletet a büszkeség szülte és megérezték a lehetőséget, hogy előző holdjuk a Tiamat talán újjászülethet.
Ezért felgyorsították az építést fémek, technológia és munkások szolgáltatásával.
Így készült el a föld negyedik holdja, mely végül a nap holdja lett.
Elnyújtott elliptikus, szabálytalan pályán kering a nap körül.
Millió évek alatt egyre gyarapodott, növekedett. Ma főképp úgy ismeritek: Nibiru.

A madáremberek királyai, kik kiváltak a Csillagtanácsból és csatlakoztak az alsó urakhoz Annunaki néven ismeretesek, illetve Bukott Égi Emberek, vagy Rakshasa néven is emlegetik őket. Őrzőkből, Hakamimokból Bukottak és Nefilimek lettek. Ki lettek tiltva a földről a Csillagtanács által és visszavonultak a mesterséges holdjukra az "istenek székhelyére". Körülbelül ezre évente tér vissza kiindulási pontjához. Védőpajzsokkal és mágneses álcázó rendszerrel is rendelkezik lopakodó üzemmódhoz.

Saját fenntartásához az összes útba eső bolygóról nyersanyagokat szerez be: víz, élelem, ásványi anyagok, fémek. A száműzött életmód idővel lázadásra késztette az Annunakikat. Egységeket küldtek szolgák befogására és nyersanyagok bányászására. Mivel lopakodó módban vannak legtöbbet igen nehéz őket megállítani a tanácsnak.

Az Annunaki mindig is látogatta a földet korszakokon át.
Még az Emberi időkben is, mikor is istenekként imádták őket különböző kultuszokon keresztül, melyek a félelemre és erőre alapoztak. Ők azok az istenek, kik véráldozatokat követeltek, emberi áldozatokat, aranyat, megtanítottak átkokat szórni és tömegeket vezettek háborúkba.

Mint az Archónok ügynökei megszállták az emberi rasszokat és társadalmakat, melyek világotok legjavát irányítják.
Szintúgy a földön élő hidridek zömét az irányításuk alá vonták.
A helyzet mit sem javult azóta.
Az alsó urak legújabb módszere a hosszútávú megszállás!
Így, hogy az áldozatok maguk is közreműködnek sokkal nehezebb feltartani a folyamatot, mint egy nyílt inváziót.
(a kép illusztráció)

Földi élet kezdete / Világkorszakok 12. rész.

 Földi élet kezdete / Világkorszakok 12. rész.

 Ötödik világkorszak - Emberiség l. rész.





 "Mindezen dolgokat nem azért mondtuk el, hogy féljetek, hanem hogy tudatában legyetek az erőknek melyekkel szemben álltok. Az egyetlen mód, hogy szembeszálljatok velük, ha egy esélyt adtok az evolúciónak folytatódni a földön, azáltal hogy megnyitjátok a lelketek a tudatosság magasabb szintjei felé, megtanuljátok az empátiát, az együttérzést, és a spirituális megértést. Tudni azt, hogy ez a test csak egy átmeneti járműve a Lelketeknek és a kollektív tudatosság fejlődését szolgálja. Földünk és az Omniverzum hosszú spirituális története megtanítja, hogy a küzdelem és a konfliktusok részei a tanulásnak és a növekedési folyamatnak - továbbá a szemben álló energiáknak is céljuk van. Mi úgy nőttünk fel, hogy a megértésünk tapasztalatokból származott, beleértve a harcokat az alsó urakkal. Megtanultuk tőlük mit kerüljünk, hogyan legyünk bátrak és hűségesek. Mi tudjuk, hogy a szemben álló erők is az evolúció részét képezik - erősebbé, tisztábbá és bölcsebbé tesznek bennünket. Lelkünk mindig teszteknek van kitéve - vagy erősen állunk mint spirituális harcosok, kik a Kozmikus Rendet védik. Vagy elveszítjük ősi csillagmagunk emlékének nyomait és eltérünk spirituális evolúciónktól, anyagi keretek csapdájába esve világunk pusztítóinak szolgáivá válunk. Figyeltünk és felügyeltünk benneteket létezéstek ezen hat millió éve alatt, melyet ti már elfelejtettetek. Ez a küldetésünk része, melyet mi sohasem adtunk fel: segíteni benneteket magasabb énetekkel újra csatlakozni és visszakerülni a Csillagtanácsba. Akárcsak ők, mi sem akarjuk, hogy imádjanak bennünket, engedelmeskedjetek nekünk, vagy imádkozzatok hozzánk. Csak azt akarjuk, hogy úgy becsüljetek bennünket, ahogy mi becsülünk benneteket. Szeretnénk megalapozni egy fajok közti békés, spirituális szereteten alapuló viszonyt és tanítani fiatalabb testvéreinket. Szükséges emlékeztetnünk arra, hogy ti is Lemúriában lettetek létrehozva - akárcsak mi - hogy a földön minden élet gondviselői legyetek? Nem úgy mint idősebb hibrid testvéreitek ti nem voltatok pl a hangyák páncéljával megáldva, nem kaptátok meg a gyík-emberek pikkelyeit, a madáremberek tollait, vagy az én népem szőrét. Mindenféle természetes védelem nélkül lettetek teremtve az elemekkel szemben. Sebezhetőnek lettetek teremtve, hogy csillagbölcseitek és testvéreitek védelmére szoruljatok. Mindezt azért, hogy érzékenyebbek legyetek, nagyobb empátiával, együttérzéssel és érzékenységgel az élet iránt. Szép és vonzó lényeknek lettetek teremtve, lehetővé téve, hogy szerelem által reprodukálódjatok. Így a lélek spirituális evolúciójának folyamatához tudtok kapcsolódni a nemzés által. Spirituális küldetésetek az volt, hogy fenntartsátok az elért tudatossági szintet a földön és javítsátok azáltal, hogy a szeretetet és az érzékenységet integráljátok a lelki fejlődés folyamatába, miközben minden életre vigyáztok. Szomorúan azt kell mondjuk a legtöbb ember ettől az eredeti küldetéstől igen távol került. Nincs arra időnk a rövid életpályátok alatt, hogy számba vegyük mindazon civilizációkat, birodalmakat, királyságokat melyeket ti emberek építettetek, fejlesztettetek, elhagytatok, vagy elpusztítottatok. A számtalan háború Lemúria és Atlantisz óta, melyeket az alsó urak okoztak hataloméhségükben, hogy elsikkasszák ezt a bolygót maguknak... Túl sok lenne elsorolni csak azokat is melyekben ti emberek is részt vettetek. A hosszútávú stratégiájukat, mely a beszivárgáson és megosztottságon alapul sikeresen alkalmazták rajtatok megosztva és elválasztva benneteket a lelketektől. Szolgasorba hajtották őseiteket, hogy bányásszanak nekik és imádják őket mint isteneket - később pedig módosították DNS-etek, hogy tanulékonyabbak, szolgálatkészebbek és külső forrásoktól függőbbek, valamint pszichikailag kevésbé tudatosak legyetek. Megalapították dinasztiáikat és vérvonalaikat hogy uralkodjanak felettetek és létrehoztak intézményeket, hogy kontrolláljanak is. Mára a kontroll-rácsuk elérte a föld minden szegletét - kiterjesztve hatalmát még az utolsó törzsi népekre is kik még a természettel és a Kozmikus Renddel egyensúlyban élnek."

Kamooh üzenete - Első könyv

Földi élet kezdete / Világkorszakok 13. rész.

 Földi élet kezdete / Világkorszakok 13. rész.


Ötödik világkorszak - Emberiség ll. rész.


Úgy érzem a sorozathoz tartozik még egy lezáró epizód. Az alábbi üzenet részben származik csak a Sasquatchoktól. Saját összeállítás. Mindenki annyit tartson meg belőle amennyit jónak vél. Mindenesetre az, hogy 11.11.-re készültem el vele és a 13-as - számomra jó előjelek. Odafentről is jó visszajelzéseket kaptam.

Az emberiség történelme 6 millió éve kezdődött Lemúria Földalatti templomaiban. Tantrikus alkímiával lettek létrehozva az első testek és kiválasztott lelkek kerültek beléjük. Az emberiség a kezdeti tiszta korszakában három hatalmas léptékű intergalaktikus háborúban is részt vett a betolakodók ellen - melyek számunkra elképzelhetetlenül hosszú időszakokon át tartottak.
Minden rendben is ment durván egy millió évvel ezelőttig.
Atlantisz és Mu háborúit már lentebb leírtam.
Az utolsó Atlantiszi háborúk idején módosították az emberiség génkészletét. Ekkor kezdődött a mélyrepülés, a sötétség hosszútávú tervének második fázisa.
Az egymás ellen kihasznált Atlantisz és Mu végül elsüllyedtek.
A Mayák(elődeik), Sumerok, Tibet kivételével a maradék törzsek a lehető legprimitívebb szintre süllyedtek. Kiirtottak minden számukra idegennek tűnő értelmes fajt a föld felszínén.
Az előző világkorszakokból megmaradt intelligens társaink a föld alatti világokban kerestek menedéket a tudatlanul pusztító emberek elől.

Özönvíz, újrakezdés.
Az ókori világban számos figyelemreméltó civilizáció bontakozott ki magasan fejlett lelkek segítségével, melyeket a sötétség idővel kívülről, vagy belülről elpusztított. Gondoskodtak a tudás tárainak elpusztításáról is - lásd legendás hírű könyvtáraink. Az újonnan kibontakozó vallásokat mind manipulálták idővel.
A tiszta forrásokat igyekeztek kiirtani, félreállítani. Beállt a sötét középkor, ami már megfelelt nekik. Járványok, inkvizíció, az eltorzított egyház hatalma mindenek felett dominált.
Hüllő hatásra erős férfi/maszkulin dominancia figyelhető meg minden szinten, főleg a keresztény vallásban. Mikor az egyetlen női pápa lelepleződik és világra hozza gyerekét, a feldühödött tömeg darabokra tépi.
A nőket, a nőiséget elnyomták, lenyomták állati minőségbe - tisztelet a kivételnek. A nők által ápolt spiritualitásra rásütötték, hogy boszorkányság és kegyetlenül irtották. Ebből a sötét korszakból egyedül egy szigorúan technokrata irányvonalat engedtek kihajtani lassacskán, komoly felügyelettel.
Az évezredeken át napirenden lévő ősi törzsi népek irtása, átnevelése MÁIG nem hagyott alább. Az új földrészek "felfedezése" több évszázados kegyetlen elnyomás, pusztítás, tortúrák színtere volt.

Lévén nem volt egy egész földet átfogó vallás amin keresztül lehetett volna dolgozni, így felfuttatták az új mindenható szuper-fegyvert: a pénzt.
Ehhez a földre egy viszonylag újonnan került lélekcsoportot szemeltek ki, hogy ne lassítsa a folyamatot itteni gyökerük.
Ennek az új szuper-fegyvernek a segítségével globális mértékű pusztítást és agymosási programokat lehetett már véghezvinni.
Megerősödtek és elterjedtek a titkos társaságok, melyek valójában mindig is a sátánista elit maghoz kapcsolódtak. Világháborúk, rendszerváltások kerülhettek napirendre a kiépült negatív hatalmi rendszerek "jóvoltából".
A "rendszerváltások" látszólag mindig a tömegnek kedveztek, de valójában a hagyomány és a gyökerek pusztítása volt a titkos cél ezekben - az új ideológiák mint hitrendszerek agymosó hatását használva. Esetenként népirtással fűszerezve. Bármilyen jó szándékkal induló forradalmat megkaparintott a sötétség és vérfürdővé változtatta a századok alatt. Hacsak nem ők maguk voltak a szikrái egy-egy forradalomnak és eleve terveik szerint írták a forgatókönyvet.
Ez így van a mai napig.

A XX. század vége-felé a naprendszerünkben lévő föderációs erőkhöz igen komoly segítség érkezett. A Csillagtanácsban döntés született arról, hogy a jelenlegi földi rendszer nem érheti el negatív végkifejletét, mert az veszélyeztetné az egész galaxis evolúcióját. A Földi élet egyszerű eltörlését ezúttal elvetették a nagy létszámú (és igen sokszínű) jelenlévő lelkek evolúciójának szem előtt tartása végett.
Több fronton indítottak el korrekciós folyamatokat.
1. Az emberiség egy értékelhető hányadának felvilágosodása.
Bizonyos egyre növekvő pozitív besugárzással, gyorsabban növekednek az
arra fogékony emberek tudatosságban. Egyre nagyobb igazságok kerülnek
folyamatosan napvilágra, elfelejtett képességek éledeznek.
Magas szintű lelkek születnek le és válnak tanítókká.
2. Az emberek energiatesteinek átalakítása magasabb elvárásoknak.
Ez elsősorban azokat érinti akik következő osztályba tudnak így vagy úgy
lépni.
3. A sötét urak/Archonok kizárása a földi folyamatokból.
Ez a közeljövőben fog megtörténni, az előttünk álló években.
Amint a negatív hierarchia fejei teljesen el lesznek választva saját sötét hatalmi piramisuktól egy komoly váltás következik be.
4. A harmadik világháború tiltólistára került. (beleértve a nukleáris verziót is)

A sötétség hierarchiája természetesen eszelős módon próbálkozik újra és újra. Nem csak nagyban dolgoznak, milliónyi kisebb projekt is fut a depopulációra. Kedvenc eszközeik a megtévesztés, a hazugság, a csalás, a zsarolás, gyilkosság. Különböző testi és tudati mérgezésekkel és a szokásos elterelő műveleteikkel igyekszenek az emberiséget minél inkább lenn tartani, megosztani. Titkos társaságaik létszáma megnövekedett. Teljesen átszövik a politikai, gazdasági életet és úgy az összes intézményes rendszert.

Hosszútávra is gondolnak, jól megfontolt marketinggel terelnek bennünket evolúciónk legsötétebb gödre felé: az implantátumok korszakába.

#világkorszakok #lemuria #atlantisz #vízözön #archonok

2019. március 14., csütörtök

Sasquatch üzenetek az Emberiség számára. l. könyv 14. fejezet


"Mióta az időnek és a körülményeknek köszönhetően ismét elérhető vagy hosszabb időre, bár nem  sokáig - arra kérünk, hogy közvetítsd továbbra is sasquatch népünk üzenetét az embereknek.
Most van a legjobb alkalom, hogy sürgős üzenetünk eljusson az emberiség közös tudatába.
Meg kell válaszoljuk azt az alapvető kérdést, melyet sokan kérdeznek közületek rólunk.
Elismerjük és értjük az Univerzális Teremtő Szellem létezését, kit ti leginkább Istennek hívtok - mint egyedi forrását és esszenciáját  a tudatosságnak a mindenségben az összes dimenzió-szinten.
Mely az egyedi entitások, életformák egyre színesedő, növekvő variációinak  ad teret a teremtés és az evolúció végtelen folyamatában.
Az ŐsEredeti Forrás, melyből minden származik egy nagyon kreatív, összetett, örök pontlétező.
Tudatosan teremt és fenntart világokat és egyedeket a mindenható szeretet által.
Jelen van számtalan részeiben és teremtményében - mialatt növeli számukat túl a teremtett birodalmak határain - lévén a mindentudó univerzális tudatosság a dimenziók összes tudását és lehetőségét átölelve. Ez a Legfelsőbb Isteni Eredeti Létező és a belőle születő Univerzális EGYség olyan univerzális igazságok, melyeket minden spirituálisan fejlett lélek érez és megért.
Túl az egyszerű koncepciókon ez egy olyan valóság, melyre az egyre fejlődő tudatosságotok kezd rálátni a paranormális jelenségek, az asztrofizika, a kvantumfizika segítségével és mindez össze fog találkozni az ősi bölcsességekkel. A tudományotok már tisztában van vele, hogy a Mindenség  a létezés több dimenziószintjéből áll - valamint ez nem csak energia, hanem mindenhol jelenlévő tudatosság. Ez a tudatosság pedig hat az anyagra , a fényen keresztül manifesztálódik a fizikai univerzumba mellyel egyedi energiamezőket és részecskéket hoz létre. A legmagasabb sebességgel utazik, melyre anyagi részecskék vibrációja képes -ez az a bizonyos frekvencia-határ, mely a fizikai és spirituális dimenziók közt van   - a vékony fátyol a látható világ ~tehát az átmeneti anyagi  téridő és a láthatatlan éterikus, örök téridő birodalma közt. 
Mióta az elmétek átvette az irányítást és elszakadtatok a lelketektől azóta népeitek racionalizálják az Istenit. Az Egy-et pedig akit Istennek hívtok elkezdtétek emberi tulajdonságokkal, attribútumokkal felruházni - így ez a humanoid figura emberi érzésekkel és viselkedéssel  mint isten a saját képetekre lett formálva.  Mindez anélkül, hogy belegondolnátok mennyi értelmes faj létezik a Mindenségben
- sokan közülük pedig jóval ősibbek és fejlettebbek mint az emberiség  - mindezek pedig hogyan tekintenek a Hatalmas Isteni Szellemre.
A hangyák, a madarak a fák nem néznek benneteket istennek, csak rokonoknak, kiknek jóval fejlettebb képességeik vannak. S kiknek cselekedetei lehetnek előnyösek illetve a tapasztalatok alapján  hátrányosak számukra.
Mindazáltal egyéb intelligens fajok, kik különböző formába születnek mint a tiétek - akár  "humanoidok" ahogy ti hívjátok a kétlábúakat (mintha csak kizárólag emberi formájuk lehetne)
vagy egyéb formába és dimenzióba - nem úgy értelmezik és gondolnak az Ősforrásra mint a ti fajotok.
Egyáltalán nem ruházzák fel a fenséges, örök teremtő szellemét emberi aspektusokkal."